A szülésről - hitelesen

A szülésről, születésről ma sokan sokmindent mondanak - mégis úgy érzem, hogy az tud hitelesen nyilatkozni, tanácsot adni, aki már átélte a gyermekszülést. 

Ez minden nő életében vízválasztó - nem csoda, ha a játszótéri beszélgetésekben, anyukák ismerkedésekor, kismamák találkozásakor az egyik első témaként szerepel. 

Érdemes hát jól felkészülni!

Alább kisfiunk születésének történetét olvashatjátok.

Fogadjátok szeretettel a mi történetünket!

Fiunk most múlt 9 hónapos. Meglepetés volt az érkezése, ahogy a nemét is a megszületéséig szemérmesen titkolta. Az első megilletődöttséget hamar felváltotta az érkezése miatt érzett öröm és a várakozás…

A várandósságom egyszerre mondható problémamentesnek és gondokkal terheltnek. Hála Istennek nem volt semmi komolyabb baj – mondom most, mikor közben meg kellett birkóznom az anyává válás számomra nehéz lelki feladatával, el kellett fogadnom, hogy átalakul az életem, elvesztettünk egy nagymamát, 2 hónapig ismeretlen okból hőemelkedésem és egyéb panaszaim voltak, s az orvosok a középidőtől nyíló és rövidülő méhszáj, keményedések miatt koraszülést jósoltak. A felírt gyógyszereket nem tudtam nyugodt lelkiismerettel bevenni, így pihentem, s imádkoztam: bíztam a gondviselő Úrban, aki egy élettel ajándékozott meg minket.

A várandósság második fele telt a szülés helyszínéről való információgyűjtéssel és töprengéssel. Szerettem volna a lehető legtermészetesebben és legotthonosabban szülni, de a törvényi kereteket nem megszegve. Az otthonszülés elkészült szabályozása ezt nem tette lehetővé. Végül az egyik liberális hírű fővárosi kórház mellett döntöttünk, nagyrészt azért, mert itt két segítő is velem lehetett – biztosan tudtam, hogy szeretnék dúlát. Vagyis inkább éreztem, de nem tudtam, hogy érdemes-e felkérni, s megéri-e inkább neki fizetni, s nem orvost fogadni abból a pénzből. Végül választott szülésznővel és dúlával éltük át a férjemmel kisfiunk születését.

A 28. hét előtt egy hónapot feküdtem a koraszülés veszélye miatt, de a szülésig még maradt időm, hogy lábra kapjak, megerősödjem. A riogatások ellenére a középidőtől megszokott keményedéseken kívül más a szülés kiírt dátuma után sem történt. Naponta jártam a szívhangellenőrzésre, kétnaponta magzatvízmintavételre a megyeszékhelyen, ahol lakom. Minden nap elhatároztam, hogy inkább éjjel megszülök, minthogy még egyszer sorban üljek július közepén, s megvizsgáljon valamelyik ügyeletes orvos. A kisbaba megvárt mindent: a kimaradt fagyizást, strandon napozást bepótoltuk, apa karja meggyógyult, s így csak öt nappal a kiírt dátum után érkezett. Kezdtem türelmetlenné válni.

Fűszeres teát ittam, mikor szerettem volna, hogy „végre történjen már valami”. Féltem, hogy 1 héttel a kiírt dátum után, hétfőn meg akarják majd indítani a szülést – amit nem szerettem volna, s lehet nem hagytam volna –; nem akartam nehéz döntés előtt állni. Csütörtök estétől iszogattam a téli ízű teát a tikkasztó hőségben, s nagy sétákat tettem. Pénteken délelőtt már tudtam, hogy valami készül. 8-10 percenként volt összehúzódásom, de megállnom, s az ütemes, táncos lépésű sétát megszakítanom nem kellett. Délben bementünk a kórházba a szokásos vizsgálatokra, s egy órakor a kiértékelő orvos azt mondta, hogy menjünk a szülőszobára, mert 2-3 ujjnyi a tágulás.

Felhívtam a férjemet, aki harapnivalót hajtott fel a városban. Felvett, összeraktuk a kórházi csomagból kimaradt holmikat és ½ 3 körül elindultunk Budapestre. Útközben megálltunk hamburgert enni, mert nagyon éhes voltam. Hét-nyolc perces összehúzódásokat éreztem, amiket a kórháznál egy sétával 4 percesre sűrítettünk. 4 körül felvettek az osztályra, a dúlával és a férjemmel bevettük magunkat az alternatív szülőszobába. Minden úgy alakult, ahogy reméltem- kezdtem izgulni…

A szülőszobán még egy óráig kerestük a helyünket – ki hol legyen, mit csináljon. Beszélgettünk, sétáltunk, ettünk, zenét hallgattunk…Aztán mindenki egyre otthonosabban mozgott. A dúla masszírozta a derekam, mikor a labdán rugóztam. Kettesben hagyott, mikor erre vágytunk a férjemmel. Az összehúzódások sűrűsödtek, mikor 3 percesek voltak, már sehogy nem volt jó...

A szülésznő a vajúdás elején, s ekkor nézett méhszájat. Sajnos nem a reményeim szerinti 7-8 cm-nél tartottunk, hanem maradt a 3 ujjnyi tágulás. Ez a hír és a felajánlott oxitocin lelkileg visszavetett. Úgy döntöttünk, hogy a magzatburok megnézését kérjük, mivel az orvos aki felvett az osztályra, nem érezte. A szülésznő a megnézéskor megrepesztette a burkot. Ez váratlanul ért, de felgyorsította a vajúdást, s nem került sor oxitocin adására. Egy órán belül kitágultam. A kádat már nem tudtam kipróbálni, mert éreztem, hogy eljutottunk a tolófájásokig. A dúla szólt a szülésznőnek és a férjemnek, aki a magzatburok megrepedése után kicsit félrevonult.

A kitolás érzésem szerint nagyon hosszú ideig tartott, s számomra sokkal nehezebb munka volt, mint a korábbi összehúzódásokat elviselni. Több pozíciót is kipróbáltunk, sajnos végül irányítottan, egy nem kívánt, hagyományos pózban szülten, de legalább a franciaágyon. Így az egyik oldalról a férjem, másikról a dúla segített testileg-lelkileg. A babánk éjjel ½ 11-kor született meg. A kis feje átbújt, de a második válla elakadt, így a szülésznő fordított rajta egyet. Háromszor volt a kisbabán a köldökzsinór, ezért akadt el a válla, s a gátam csak a baba fordításakor repedt meg. A kisbaba a pocakomra került, s a szülésznő megmondta, hogy kisfiú.

Épp eszmélni kezdtem, de azt mondták, hogy nagyon vérzek, ezért át kellett mennem egy normális szülőszobára. A babát az apukájának adták, s így tudtam, hogy ő már jó kezekben van. Oxitocint kaptam, s összevarrták a gátrepedést.

Nagyon hálás voltam, s megkönnyebbült, hogy a babám épségben megérkezett közénk. Láttam, amint apukájánál van, s nem sír, láttam, mikor ellátták, s újra visszakerült a férjemhez.  A gát ellátása után a baba mellre került, majd az arany óra eltöltése után együtt elfoglaltuk a gyermekágyas helyünket. 

Új fejezet kezdődött az életünkben.